9.fejezet

Sziasztok! :)
 Íme, a következő fejezet. Kellemes olvasást!

9.fejezet- Se veled, se nélküled

        

          Miután Edric elment, hogy a lány pihenni tudja végre, Miranda felpattant az ágyból, kontyba kötötte a hatját, átvette a futóruháját és megállt egy pillanatra. Az ablakra pillantott és átkozta az emeletes háztömböket. 

- Melegen ajánlom Sophia, hogy ne kerülj az utamba.- morogva kinyitotta az ajtaját és kiosont a lakásból. Kettesével szedte a lépcsőfokokat és percek alatt leért. Már besötétedett, az utca a lámpák mesterséges fényáradatában úszott, de így is tele volt a környék otthonaikba igyekvő emberekkel.

         Bedugta a fülesét, felhúzta a kapucniját és elindult a megszokott útvonalon. Elég jó kondiban volt ahhoz, hogy az a pár kilométer kocogás ne fárassza ki, pedig pont az volt a célja, úgyhogy a táv vége előtt letért a főút kivilágított járdájáról és a lakótelep melletti erdő felé vette az irányt. Az ösztönei azt súgták, hogy ez nagyon nem jó ötlet, de most semmi nem érdekelte. Pedig  hallgatott a belső hangjára, nem egyszer mentette már meg az életét, vagy segített pontot tenni egy nyomozás végére. 

           Ősz lévén a lombkoronák elég hiányosak voltak, de még a pislákoló lámpafénynél is ki lehetett venni a sárga színekben játszó leveleket. Az avar csúszós volt Miranda lába alatt, ahogy gyorsított a tempón és közben átkozta azt a percet, amikor a hosszabb útvonal mellett döntött. 

           Légzése zihálásba csapott át, ahogy átrohant a padok között, kitartóan bámulva a távoli fehér pontot, ami az erdő végét jelezte. Tejfehér köd ereszkedett alá, elhalványítva a fényeket.

- Ne ess pánikba… ez csak az ősz.- ám ezt ő maga sem hitte el.

          Még mielőtt bármit tehetett volna, lába beakadt egy kiálló gyökérbe és Miranda hangos puffanással  vágódott oldalra. Fájdalmas kiáltással a hátára fordult és magához ölelte lüktető lábát. Bokájából éles, szúró érzés sugárzott ki, ipodja kiesett a zsebéből, ő pedig mozdulni sem mert, miközben a hideg köd körülölelte. 

          Az őt körüllengő szagot már érezte, aznap a nyomozás alatt. Egy fekete ruhás alak jelent meg mellette, kinyújtotta a karját, a lány hóna alá nyúlt és felsegítette. Miranda szíve szinte kiugrott a mellkasából, a fájdalom azonban alább hagyott, csend telepedett az erdőre. Az idegen magas volt és alakját elnyelte a fehérség, a keze azonban meleg volt, hosszú, karcsú ujjai még mindig szorosan tartották. 

- Megtalállak!- ismét ez a hang, a fejében szólt, de mégis az egész erdő visszhangzott tőle.

        Miranda látása homályossá vált, a fájdalom visszatért. Érezte, ahogy az ujjak eltűnnek a felkarjáról, köddé vált, ő pedig térdre esett. Kezdte elveszíteni a tudatát, utolsó erejét összeszedve elsuttogta Edric nevét, majd oldalra dőlt és elsötétült előtte a világ.

*******

        Hallottam, éreztem és már száguldottam is felé. Kicsit sem voltam meglepve, amikor nem a szobában találtam magam, hanem az erdőben. Az azonban váratlanul ért, hogy eszméletlen fekszik a földön. Gyorsan, de a lehető leggyengédebben felnyaláboltam és elindultam vissza a lakásba. Miranda teste izzadságban fürdött, bokája hatalmasra duzzadt, így míg ő aléltan feküdt, levetkőztettem és langyos vízzel megmosdattam. Majd kezelésbe vettem a lábát. Tudtam hogy gyógyító erőm is lesz, majd… most azonban még nem voltam olyan szinten, hogy használni tudjam minden képességem, így a lehető legtöbbet próbáltam meg tenni érte. Bekötöttem és lejegeltem, láttam hogy nem tört el, ami kicsit megnyugtatott, a holnap reggelre gondolva viszont elfintorodtam, mekkora hisztit fog csapni, ha megtudja.

        Felfektettem a párnákra, betakartam és kisimítottam vörös haját az arcából. Erőtlenül felemelte a kezét, még mindig csukott szemmel és megfogta a karomat.

- Köszönöm.- nem engedett el.

        Lerúgtam a cipőm és befeküdtem mellé. Kezemmel megtámasztottam a fejem és néztem sápadt arcát, ami még így is gyönyörű volt. Mutató ujjammal finoman megcirógattam és kicsit közelebb fészkeltem magam hozzá. Teste melege ls az ajtó alatt beszűrődő lágy fény engem is elálmosított és a hajnal folyamán nekem is lecsukódott a szemem, a legvédtelenebb helyzetben hagyva így magunkat.

*******

        Miranda rég nem álmodott. Most azonban ismét az a félős kislány volt, aki 15 évvel ezelőtt. A neonlámpa fénye vakítóan erős volt, de ő csak futott. Hálóinge zavarta, ahogy egyre gyorsabban szedte a lábát, meztelen talpa alatt a jéghideg márványpadló hihetetlenül csúszott. És akkor lenézett, mint minden alkalommal, ugyanaz a látvány fogadta; a combján hatalmas vágás éktelenkedett és futás közben egyre több patakban folyt belőle a vér. Egy magas férfialak termett előtte. Lassítás nélkül csapódott neki a széles mellkasnak. Erős karok ragadták meg, ám mielőtt felnézhetett volna, mint eddig mindig, felébredt. Kapkodva szedte a levegőt, de a kéz melege az ujjaiba kulcsolva megnyugtatta. Izmai elernyedtek, Andie ismét lehunyta a szemét és mély, álomtalan sötétségbe zuhant.

8.fejezet

Sziasztok! 

 Íme, meghoztam visszatérésem első, és a történet legújabb fejezetét. 

Egy ideje már nem írtam, ezért lehet lesz, aki úgy gondolja, hogy jót tett a visszatérés, de persze olyan is lehet, aki szerint elfelejtettem írni. Mindezek mellett azonban a saját és azon emberek szórakoztatása céljából írtam, akik még szívesen olvasnák ezt a kis szösszenetet. 

 Úgyhogy jó szórakozást mindenkinek! :)

8.fejezet –Minden kezdet nehéz

 

      

     Hallottam a kiabálást. Azonnal felismertem Miranda hangját. Még nem a lépcsőházba mentem, hanem beléptem a közeli virágüzlet ajtaján, emberi alakban. Olyankor mindenki lát. Míg fönt voltam, rájöttem, ahhoz, hogy együtt működjünk a makacs lánnyal, be kell vetnem a vonzerőm. Vettem egy szál rózsát és azzal indultam fel a lépcsőn, gyalog. 

       Gyorsan haladtam és közben azon gondolkodtam, vajon elég vagyok-e ahhoz, hogy teljesítsem a küldetésem. Mivel nem tette jó benyomást első látásra, bár abban sem voltam teljesen biztos, hogy Miranda emlékszik arra az egy momentumra az ájulása ellőt, arra azonban rájöttem, hogy az „első pillantásra szerelmes az angyalba” duma nála nem működik.

           Megálltam a második emeleti lépcsőfordulóban és egy ideig csak hallgattam a veszekedést. Nem akartam belekeveredni, ezért inkább leraktam a virágot a padlóra, átportáltam a lakásba és csendben leültem az ágyára. Egy percig bírtam a várakozást, aztán fel-alá sétáltam, hangtalanul és immár láthatatlanul.

             Éreztem a mellkasomban Miranda haragját és fájdalmát, de nem tettem semmit. Akartam, de hagynom kellett őt dönteni, erős volt és nekem az a dolgom, hogy segítsem. Bár ez a fajta segítség volt a legnehezebb számomra. 

       Hangos, gyors léptek zaja szakította félbe gondolatmenetemet. Miranda kivágta az ajtót, kipirult arccal ledobta magát az ágyra és, mint egy durcás kislány, magára húzta a takarót.

           Szótlanul felemeltem a kezem az ablak mellett állva és elfordítottam a kulcsot a zárban egyetlen ujjmozdulattal.  Halk kattanás volt, a vörös lobonc azonban kibukkant az ágynemű halomból. 

        Számítanom kellett volna rá, tényleg, de az, amivel szembetaláltam magam … Miranda haja összekócolódott, arcán a világ minden mérge tükröződött.

- És, amikor azt hiszem, ez a nap már nem lehet rosszabb… megjelensz te…- Andie zöld szeme egyenesen rám nézett.

- Segíthetek? 

     Erre valószínűleg nem számított, mert egy egészen kicsit megbillentette a fejét és enyhén felhúzta a szemöldökét.

 - Tudom, hogy nem volt illendő a bemutatkozásom, ezért kérlek, engedd meg, hogy most pótoljam. A nevem Edric de Vaux. Franciaországból származom, ezer… már élek egy ideje. Őszintén, én csak segíteni akarok neked.- olyan gyorsan eldaráltam, attól tartva, hogy közbevág, hogy abban sem voltam biztos, megértette-e a mondandóm.

- Nincs se energiám, se kedvem ezt az egészet felfogni, de kérlek ó nagy akármicsoda, aki csak úgy jár kel a házamban, bármilyen engedély nélkül. 

     Voltam elég okos ahhoz, hogy nem szóltam bele, pedig jelenleg Cecily házát használta. Óvatosan közelebb léptem és leültem az ágy szélére. Előre nyúltam, megfogtam a kezét és bele sugároztam minden nyugalmam. Meleg áradt szét a tenyeremben és ujjbegyeimben, ahogy lassan körözve simogattam a kézfejét. Úgy tűnt hatásos volt, mert lélegzete lelassult, tekintete megnyugodott. 

 - Még nem tudom, miért látsz engem, amikor nem kéne. Találtam valakit, aki segíthet, de bíznod kell bennem. Továbbra is láthatóvá fogom magam tenni, így mindenki más, Cecily, Shopie, is látni fog.

        Csak nézett rám, mintha az, amit mondok belefojtotta volna a szót, így hát folytattam.

  - Minden forrásommal a rendelkezésedre állok. Ezen felül pedig meg akarlak ismerni, hiszen sok időt fogunk együtt tölteni. 

 - Az jó volna. – az ajkai körül játszó apró mosoly jelentette azt az édes megnyugvást, ami abban a pillanatban szétáradt a testemben. 

     Biztatóan megszorítottam a kezét, amit még mindig fogtam, önkéntelenül is. Tudtam, hogy megtettem az együttműködéshez szükséges első lépést és ez elégedettséggel töltött el.

Felmérés

Sziasztok! :)

Tudom, rengeteg idő telt el azóta, hogy folytattam volna az írást, erre nincs más mentségem, csak maga az élet pörgése. Sok mindenen vagyok túl, de az idő úgy hozta, hogy visszatekintettem ide és megrohantak az emlékek, milyen jó volt írni, megosztani és visszajelzéseket kapni Tőletek! Épp ezért, most egy kicsit kíváncsiskodnék arra vonatkozóan, hogy érdemes lenne-e visszaülnöm a füzethez és újra írni. Kérlek Titeket, ha a jövőben felnéznétek az oldalra olvasni, akkor jelezzétek nekem, akár kommentben, akár e-mailen keresztül, én pedig minden tőlem telhetőt megteszek, hogy újra megtiszteljetek a jelenlétetekkel! :)

xoxo
Violet

7.fejezet

Sziasztok!
Kis késéssel, de meghoztam a következő fejezetet, amiben sok dologra fény derül.
Jó olvasást!
És légyszi, aki olvasta, dobjon egy véleményt! :)

7.fejezet- Magyarázatok

„A leginkább elfelejteni való dolgokra szoktunk legjobban emlékezni.”

      Cecily lábujjhegyen végigment a folyosón. Megállt Miranda ajtaja előtt és óvatosan benyitott; sötét volt. A tea már a csészében hűlt és a baguette frissen sült illata töltötte be a lakást. Halkan beosont és végigtapogatta a tárgyakat, míg rá nem akadt társa ridiküljére. Kihalászta telefonját, majd visszakúszott az ajtóig és kilépett a casendes folyosóra.

     A telefon képernyője feketén sötétlett. Cecily megkereste az ’on’ gombot és megvárta, míg a készülék bekapcsol. Harminckét nem fogadott hívás és tíz üzenet. Rosszallóan megcsóválta a fejét és tárcsázta Sophia számát.

- Miranda?- Sophie hangja éber volt.

- Cecily vagyok. Felkeltettelek?

- Dehogy. Már úgy aggódtam. Te is tudod, ugye?

Cecily felhúzta a szemöldökét és értetlenül megcsóválta a fejét.

- Mit is?

A vonal másik végén csönd lett.

- Hát…

- Várj, ne folytasd! Miranda megígérte, hogy ő meséli el.

„Kíváncsi vagyok, tényleg megteszi-e.” Mosolygott magában a rendőrnő.

- Sajnálom, én nem vagyok ilyen vicces kedvemben. Ha befejeztétek, légy szíves szólj neki, hogy hívjon fel, mert ha nem, bemegyek a kapitányságra.- Sophie ezzel kijátszotta az utolsó ütőkártyáját.

Cecily megfordult, hogy visszavigye a telefont, az ajtó azonban kinyílt. Andie álmosan, szemét törölgetve lépett ki.

- Mennyi az idő?

- Fél hét.

- Áhh…miért keltettél fel?- Morgolódott Miranda és elindult a fürdő felé.

- Hogy legyen időd mesélni. Ja, tea és baguette az asztalon- kiáltott utána Cecily és elindult, hogy visszavigye a telefont; örült hogy hamarabb el tudta dugni, mint ahogy társa kijött a szobából.

- Kávé?- Jött a kérdés, ami inkább nyöszörgésnek tűnt.

- Majd útközben.- Indult a konyha felé.

     Az öreg sokáig nem jött. Sally szokás szerint mellettem ült. Gondolataimba merülve figyeltem, de nem tudtam eldönteni, hogy mi is történt. Sokszor megkérdeztem már Sally-t ez alatt a pár óra alatt, de ő sem tudta az okát.

     A hatalmas faajtó kinyílt és egy Orákulum lépett be.

- Hosszasan vitáztunk- kezdte- azon, ami történt és azon, veled mi legyen.

Nem mertem megszólalni, mert úgy mondta, mintha én lennék a hibás. Lehajtottam a fejem és inkább csak hallgattam. Sally a vállamra tette a kezét és megszorította.

- Visszamehet?- Sally hangja hűvösebbre sikerült, mint szerette volna.

Felemeltem a fejem és farkasszemet néztem a szürke szempárral. Most életemben először látni véltem benne az aggodalmat.

- Nem veled van a baj.- Mutatott rám, mire megkönnyebbült mosoly terült szét az arcomon.- Azonban…A lánynak köszönhetjük ezt a meglepetést. Kíváncsi vagyok arra, hogy miként, de van egy sejtésem, és arra, hogy vajon a gonosz is ugyanúgy látható-e számára, mint mi.

    Könyörögve néztem rá, bizonyítani akartam, hogy képes vagyok rá, és nem velem van a baj.

- De ne szúrd el, mert abból nagy probléma lesz.

   Bólintottam és elindultam lefelé. Sally megfogta a kezem.

- Vigyázz rá, érzem, hogy különleges lány.

   Összevágtam a bokám, a fejem felemeltem és tisztelegtem neki. Ő csak mosolygott és elindult a folyosón visszafelé.

   Ismét indulásra készen álltam, de meghallottam a nevem.

- Monsieur de Vaux.- Egy fiú integetett, hogy várjam meg.

    Leguggoltam, hogy szemünk egy magasságba kerüljön.

- Mondd csak fiam, mi a baj?

- Monsieur, hallottam valamit, amit úgy vélem, tudnia kell. A lány, aki a pártfogoltja, nem véletlenül látja önt, uram. Az apja démon volt. Az anyja földi, de a jó gyermeke. Elszakították őket egymástól, de volt egy angyal, aki a gyermeküknek jövőt adott, hogy váltsa fel a szüleit az átok alól. A lány árvaházban élt, és nem tudja az igazat.

- Ki küldött, hogy ezt mondd el nekem?

A fiú nem válaszolt.

- Mi a neved?

- Tom.

- Milyen átokról beszélsz, Tom?- a tenyerem izzadni kezdett, hiszen hazudtak nekem.

- Ennyit hallottam, uram. Sajnálom, többet nem tudok mondani. De megpróbálok kideríteni még néhány dolgot.

     Megveregettem a gyerek hátát, és immáron harmadjára, elindultam. Ezúttal azonban nem a földre mentem, hanem egy sokkal magasabb helyre. Míg a kiképzésem tartott, sokszor gondolkodtam a Himalája legmagasabb csúcsán. A gyönyörű hófödte táj megnyugtatott.

    Tudtam, hogyha megkeresem az Orákulumot, csak magamban ártok; akkor egy tapasztaltabb angyalt küldenének.

     Eszembe jutott valami, illetve betódult az emlékezetembe valami. Kiengedtem egy meleg buborékot, mely megvédett a jéghideg szél ellen. Éreztem a hűvös szellőt, de mint meleg fuvallatot. Összeborzolta fekete hajam, nem törődtem vele. Lehunytam a szemem, várva ismét valami új felismerést. Kéz súlyát éreztem a vállamon. Anélkül is sejtettem, ki az, hogy kinyitottam volna a szemem.

- Tudom, ki ő.- A hang meglepetésként ért, ugyanis nem Sally állt mellettem. A kisfiú, Tom. Csodálkozva meredtem rá.

- Hát te, hogy kerülsz ide?

- Én kereső angyal vagyok, uram.- mosolygott.

Nem voltam vidám hangulatban, ezért csak morogva odébb léptem.

- Honnan tudod?

- Nem figyel rám Monsieur? Most mondtam, mi vagyok.

 Felemeltem a fejem. Elkaptam a vállát és rászóltam, hogy beszéljen. Azt már nem kérdeztem, mindezt honnan tudja, pár órával ezelőtt sem árulta el.

- Ötven évvel ezelőtt volt. Mikor Miranda édesanyja huszonkét éves lett. Hallott már arról, hogy az ördög is harcol az ember lelkéért? A lánnyal is ez történt. Ő is látott minket, és a gonoszt is. Csakhogy ő bele is szeretett…

- Az angyalába?- vágtam közbe?

- Nem. A démonba. A nő két évvel később terhes lett és megszületett Miranda. De a démonok természetüknél fogva gonoszak, a férfi még több démonutódot akart. Ettől kezdve van az, hogy a démonok, ha tehetik, nem ölik meg áldozatukat, inkább megerőszakolják, az utód létrehozása érdekében.

- Ez gusztustalan- húztam fel az orrom.

- Mirandát egy angyal elrejtette egy árvaházban.

- És az átok?

Sokat mondóan megcsillant a szeme.

- Ő a kiválasztott, hogy az embereken segítsen, nehogy a démonok…tudja. Velünk fog harcolni.

- Remek.- Nem örültem neki, mert első látásra megkedveltem a lányt.- Köszönöm, Tom.

    Elindultam vissza a földre.

Miranda és Cecily egy mással szemben ült.

- Na, megígérted.

- Hát, nem is tudom…De ígért meg, hogy senkinek nem mondod el!

- Ígérem!- Cecily mosolyogva tette a kezét a mellkasára.

- Valamelyik nap elmentem bulizni, tudom, tudom, meg ne szólalj. Kicsit többet ittam a kelleténél. És hát, összetalálkoztam egy sráccal, Eric-kel. Ő se volt teljesen józan. Ööö…

Cecily nem bírta tovább, kirobbant belőle a nevetés.

- Ez a baj, amiért át kellett jönnöd?

- Ma reggel, Sophie-t az ágyában találtam…pucéron. És ki jött ki a fürdőből?

- Na ne!- barátnője döbbenten nézett rá.- De hát nem is randiztatok, vagy igen?

Csak bólintott és a kezébe temette az arcát.

Cecily óvatosan átölelte és elé csúsztatta a mobilját.

- Hívd fel.

- Nem!- motyogta az ujjai között.

- Akkor én.

- Nem!

Csendben ültek pár percig, mikor megszólalt a kapucsengő. Miranda csodálkozva felemelte a fejét:

- Postás?

Barátnője megrándította a vállát és elindult a beárat felé.

Andie kortyolt egyet a teából és ő is felállt. Suttogást hallott. Az ajtó be volt hajtva; a hangok a folyosóról szűrődtek be. Miranda lassan a kilincsre tette a kezét, ám mielőtt megmozdíthatta volna, az ajtó kicsapódott, megütve a lány csuklóját, aki hüledezve nézett az előtte állóra:

- Te?!

***

Na milyen lett? Gondoltátok volna, hogy ez fog történni? Szerintetek, ki az a végén? :)

Sziasztok!
Meghoztam a legújabb fejezetet! Amiben már a két fiatal összeismerkedik! :)

Jó olvasást!

6.fejezet- Lehetetlen

        A kép, amit kaptam a társamról nagy volt. Egy fiatal, húszas évei elején járó, vörös hajú lányt ábrázolt. Mosolya számomra gyönyörű volt. Tökéletes, fehér fogsora világított rózsaszín ajka mögött. Szemében furcsa csillogást láttam. Nem tudtam megállapítani, hogy mi az. A hosszú idő alatt, amit Sally-vel töltöttem, megtanultam minden, amire szükségem lehet a munkám során. Hogy terjesszem ki a szárnyaimat, hogy váljak láthatatlanná és hogyan vegyem észre a legkisebb izomrándulást is, mely pártfogoltam idegállapotára utal.

        Azt nehezemre esett megszokni, hogy láthatatlanul is érinthetek tárgyakat, és a hangom is hallatszik, de Sally hosszas munkájának és erőfeszítésének köszönhetően ez is sikerült.

     Legnehezebb az volt, ha a mennyekből kellett figyelnem Mirandát. Mert akkor még nem segíthettem, de láttam minden mozdulatát. Azt is végig kellett néznem, amit a szobában élt át. Nem kiálthattam neki, hogy vigyázzon, hisz úgysem hallotta volna, lemennem pedig még nem szabadott. A munkám ma kezdődött.

       Bementem a szobába, hogy elköszönjek Sally-től. Meglepetésemre egy Orákulummal beszélgetett.

- Aá…Monsieur de Vaux.- Nézett felém az öreg és kinyújtotta a kezét.

    Megfogtam és megráztam, de közben végig Sally arcát tanulmányoztam. Ő nem lépett Oda hozzám, mindig hidegen viselkedett velem, de még nem tudtam, hogy miért. Azonban arra rájöttem, hogy valahol a szíve mélyén szeret engem, hacsak egy picit is. Mikor rám nézett, csak biccentett és az Orákulum felé fordult. Tudtam, hogy nekem itt már nincs helyem, megfordultam, hogy lelépjek. Végigsétáltam a folyosón, de mire a szobámba értem volna, kiáltás hallatszott mögöttem.

- Edric!

Füleltem. Nem voltam biztos benne, hogy jól hallok, míg nem megláttam a folyosón beforduló Sallyt. Vártam, hogy ő legyen, most mégis éreztem némi feszültséget a levegőben.

- Szia- suttogtam, mikor odaért.

    Bólintott. Láttam rajta, hogy szóra nyitja a száját, de valami miatt visszakozott.

    Kinyitottam az ajtót és előreengedtem. A szobám kissé rendetlen volt, de nem törődött vele. Felém fordult, kezét a mellkasomra tette és a szemembe nézett. Zöld szeme kísértetiesen csillogott. Látszott rajta, mekkora erő lakozik a lányban. Vékony orrát apró szeplőfoltok díszítették. Csak egy árnyalattal voltak sötétebbek fehér bőrénél, gyönyörű, mégis borzongató látványt nyújtottak. Ajka vékony volt; finoman felfelé ívelő. Sokszor gondolkoztam azon, vajon milyen íze lehet. Ezt a gondolatot minden alkalommal el kellett felejtenem. Ilyenkor rádöbbentem arra, mennyit változtam az elmúlt évtizedek alatt, míg alakilag ugyanaz a szálkás, katona testalkatom maradt.

- Csak sok szerencsét akartam kívánni- hosszú szempilláin megcsillant valami, de amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is tűnt.

- Köszönöm.

     Nem akartam elszalasztani a lehetőséget, kitártam a karom és magamhoz húztam. Éreztem, hogy az elején ellenállt, de utána hagyta, hagy öleljem meg. Így álltunk pár percig, utána éreztem, hogy ideje lenne indulnom.

- Hát akkor, szia.- Tolta el a testemet apró kezével.

    Intettem neki és kiléptem az ajtón. Jött a zuhanás, amiről annyit beszélgettünk, majd az ütközés. Nem volt vészes, de elég kellemetlenre sikeredett.

    A ház, ami előtt érkeztem négy emeletes volt. Nem siettem. Lassan átsétáltam az ajtón, fel a második emeletre. Tudtam, hogy Miranda a társnőjéhez költözött, miután összeveszett legjobb barátnőjével. Megálltam a hetes számú ajtó előtt és vártam. Bármelyik pillanatban megérkezhettek. Egy perc sem telt el, mikor csapódott a lenti ajtó. Először cecily Collins lépett a másodikra, majd Miranda. Beléptem a falon, a fürdőszobába. Ekkor jutott eszembe, hogy nem látnak, de akaratlanul is elbújok előlük. Ez már a véremben van, az óvatosság. Nem baj. Jólesett az, hogy újra bujkálok. Nem félelemből. Azért, mert elfogott egy érzés. Nem tudom, mit éreztem, de tudtam, hogy nem a mostani életemből. Hangok szűrődtek be.

- Tényleg köszönöm.

Ez kétség kívül Miranda hangja. Gondoltam magamban.

- Ugyan már, szóra sem érdemes. Pakolj ki a vendégszobában, reggel majd mesélsz.

Cecily hangja vidámnak tűnik.

     Kidugtam a fejem az ajtóból. Miranda a sporttáskáját a vállára téve elindult kicsomagolni, míg társnője a konyhába ment. Elindultam Andie után. Háttal állt nekem és a pólóját húzta le. Rózsaszín melltartója sorosan feszült a hátára. Beugrottam a szekrénybe, mielőtt megfordult volna. Valami megmozdult mellettem.

- Egek, Sally. A frászt hoztad rám.

- Csak egy pillanatra vagyok itt. Titokban jöttem. Figyelj. Mit tanítottam neked? A halandók nem látnak minket, ha nem akarjuk. Odafönt érzem a félelmed. Ne tedd. Cselekedj okosan.- Ezzel eltűnt.

     Éreztem, hogy valamit üzenni akar nekem, de nem jöttem rá. Az ajtó hangos csapódással záródott be. Kiléptem rejtekhelyemről és az ágyhoz mentem, melynek szélén ott lógott Miranda korábban viselt pólója. Tudtam, mi a teendőm. Megszagoltam. Levendula és rózsa illata keveredett össze rakta. Most már biztos voltam benne, hogy ezer közül is felismerném.

     Odakint sötétedni kezdett. A lámpák felgyulladtak az utcán és lassan az autók zaja is elhalt.

     Lehunytam a szemem és a fejemet az ablaküvegnek támasztottam. Hűvös volt, kellemesen hűvös. Elgondolkodtam azon, vajon mit érezhetett Miranda, amikor megtámadta egy Árny a bezárt szobában.  Beleborzongtam. Nem akartam, hogy még egyszer átélje, ezért elhatároztam, mindent elkövetek majd annak érdekében, hogy megvédjem őt. És íme, az első változás, amiről Sally beszélt. Részletesen elmagyarázta, hogy mit és mikor fogom azt érezni. Eltelt egy nap azóta, hogy lejöttem. Itt állok az ablaknak támaszkodva, de már érzem azt, hogy féltem. Nem akarom, hogy bármi bántódása essen, vagy valami rosszban legyen része.

     Lépteket hallottam az ajtó előtt, a folyosón villanyt kapcsoltak. Behúzódtam a függöny mellé, az egyik sötét sarokba. Nyílt az ajtó és Miranda karcsú alakja lépett be.

- Jó éjszakát- szólt hátra mosolyogva.

- Neked is.- Cecily hangja ugyanolyan vidámnak tűnt, mint barátnőjéé.

      Leguggolt a táskájához és előhúzott belőle egy hálóinget. Lefektette az ágyra, újra benyúlt a ruhák közé. Kivette tiszta fehérneműit és egy törölközőt, majd elindult a fürdőszoba irányába. A vízcsobogás egészen sokáig hallatszott.

    Lehunytam a szeme és szabadjára engedtem mentális energiámat. Tény, hogy még nem voltam elég erős és tapasztalt, de fejlődtem. Az egyértelmű erőket felismertem, akár rossz volt, akár jó. Nyugalom volt a környéken. Sokáig álltam egy helyben, mozdulatlanul.

     A lakásban csend lett. Andie visszatért és egy székre helyezte koszos ruháit. Fegyverét a komódra tette. Elbújtam a függöny mögé. Kattant a kapcsoló és kisebb fényáradat borította be az ágyat. Elrendezte a párnát, majd bebújt a takaró alá. Az éjszaka elején minden nyugalmas volt. Csak a részeg fiatalok rongálták a szemben lévő játszóteret, de annak a hangja sem ért fel igazán hozzánk. Elindultam, hogy felfedezzem a terepet. Nem volt nagy lakás, de ízlésesen lett berendezve. Mikor ismét visszatértem és, ezúttal az ágy szélére ültem, energia jelenlétét éreztem. Hirtelen nem tudtam, mit csináljak, hisz még nem volt gyakorlati tapasztalatom. Létre kellett hozzak egy energia mezőt, de hogyan? Mit is mondott erről Sally?

     Nem volt időm Erről gondolkodni. Miranda megmozdult. Száját összeszorította, fejét oldalra csapta. Rosszat álmodott. Vagy az energia?  Megfogtam a kezét és éreztem, egyre jobban a gonosz jelenlétét. Mély lélegzetet vettem és megnyitottam az elmém. Ismerős személyiséget tapintottam, de nem jöttem rá, hogy kiét. Most nem törődtem vele; a célom az volt, hogy megvédjem Mirandát a további fájdalomtól.

      A lány lelke is küzdött. Erősen. A gonoszt váratlanul érte az ellenállás, ezért meghátrált. Alig maradt dolgom, de azért beszálltam. Miranda felsikított fájdalmában. Nem sokáig bírhatta már, teljes energiámmal közbeléptem. Elkeseredett harc következett köztünk, a lányt próbáltam háttérbe szorítani, hogy csak az én energiámat eméssz a küzdelem. Éreztem a hatalmat, és tudtam, hogyha nem húzódik vissza, nem leszek képes megállítani.

     Ám a sejtésem beigazolódott, a támadást fenyegetésnek szánták. Nem engem akartak, hanem Mirandát. Ő izzadságban fürdött és erősen zihált. Takarója félig lecsúszott, majd átfordult a másik oldalára, arccal felém. Szemét lassan kinyitotta. Ott álltam a szürkeségben és őt néztem. Egyenesen rám nézett. Pislogás nélkül. Száját kinyitotta és hatalmasat sóhajtott. Megnyugodtam, tényleg nem lát, mostantól bátrabban fogok mászkálni. Azonban Miranda megmozdult és hirtelen felült. A szemét rám meresztette. Nem mozdult. Kezét lassan elindította a fegyvere felé.

- Van ott valaki?- hangja rekedt volt a megerőltetéstől.

Ujjai rákulcsolódtak a pisztolyra és rám szegezte.

Nem tudtam, mit csináljak( ma már másodszor). Ösztönösen felemeltem a kezem. Felkattintotta a lámpát és ijedten felugrott ülő helyzetéből. Lőtt. A golyó áthatolt rajtam és belefúródott a falba. Az arca még fehérebb lett, mint eddig volt.

- Nem akarlak bántani.- szólaltam meg óvatosan.

     Gyorsan mögé portáltam és finoman befogtam a száját. Miranda rúgkapálni kezdett, de nem engedtem el, míg le nem nyugodott.

 - Mi vagy te?

- Te látsz engem?

- Én kérdeztem hamarabb.- vágott a szavamba, mielőtt folytathattam volna.

- Nekem fontosabb, hogy megtudjam.

    Karba tette a kezét és bámult rám, mint egy szellemre.

- Nem álom- suttogta. Arca ismét elfehéredett, szeme kifordult és elvágódott a párnák közé.

     Prüszkölve felnevettem és elindultam felfelé, hogy megtudjam, mi is történt ma velem.

***

Na, hogy tetszett? Erre számítottatok? Szerintetek, mi lehet az oka? :D

A friss előtt

Sziasztok!

Megkaptam a legelső díjamat, melyet Lames-nek köszönhetek! :) <3
Nagyon-nagyon szépen köszönöm!



Szabályok
 1. Tedd ki a képet a blogodra! (megvan)
2. Köszönd meg annak, akitől kaptad a díjat! (kész.:D)
3. Írj le 6 dolgot magadról!
4. Küldd tovább 5 blog írónak, linkkel együtt!
5. Hagyj megjegyzést a blogjukon!

Nagyon sok dolgok tudnék magamról mondani, de 6 dolgok gyorsan kiemelek :)

1.- Imádok táncolni, a legtöbb szabadidőm ( persze az íráson kívül) a táncolással telik

2.- Van egy labrador retriever kutyusom, akit Kirának hívnak és a drágám folyton ugrál ^^
3.- Szívesen ismerkedek, de nehezen bízom meg emberekben

4.- Bármilyen furán is hangzik, imádok nyelveket tanulni *.* ( jelenleg ez az angol és a francia)

5.- Ha a barátnőimmel vagyok, rendszerint úgy viselkedek, mint egy ovi. :D A jó társaság nálam nagyon fontos.

6.-Barna hajű, fekete bogár szemű csajszi vagyok, sok fülbevalóval :P

Akiknek tovább küldöm a díjat:
Igazából nem csak annak küldöm a díjat, aki rendszeresen olvassa a blogomat, hanem egy kis ízelítőként is, milyen jó érzés valamit kapni :)

Lylia Bloom <3

BlackLove17 <3

Orchidée <3

Bonnie Wheatbloom <3

bea  <3

Ötödik fejezet

Sziasztok újra! :) Itt a következő fejezet. Remélem kapok véleményeket. (Y)
Jó olvasást, aki még itt maradt!

5.fejezet-Furcsa helyszínelés

     A rendőri munkában a helyszínelés az egyik legjobb dolog. Miranda belépett a családi ház ajtaján, ahol a gyilkosság történt.

- A nő harmincöt éves. Orvos. Férjes és van egy lánya- ismertette a részleteket egy fiatal rendőrtiszt.

- A halál oka?- húzta lejjebb a műanyagot az áldozat testéről Cecily.

- Egyetlen golyó a halántékába.

A két nő odébb sétált. Miranda ránézett barátnőjére.

- Szándékosan?

Cecily bólintott.

- Viszont nincs jele behatolásnak, tehát az áldozat ismerte a gyilkost.

- Öngyilkosság kizárva?

- Mindenképpen, a fegyveren egyetlen ujjlenyomat sem volt. Vagyis a gyilkos letörölte, mielőtt elment. Biztos volt abban, hogy nem maradt rajta nyom, különben nem hagyta volna itt.

Ezen elgondolkodtak.

- De lehet a férj vagy a lány ismerőse is- indult Miranda az emeletre vezető lépcső felé.

- Nos?- lépett Cecily a fenti folyosóra.

- Se a férj, se a lánya nem volt itthon- közölte a tényeket egy egyenruhás rendőr.

    Miranda oldalra billentette a fejét ls elhúzta a száját. Cecily elmosolyodott. Ismerte ezt az arckifejezést, és tudta, mennyi bosszúságot okozott ezzel férfi kollégáinak.

- Véletlen vagy eltervezett?

- Hmm..- rántotta meg a vállát és tovább sétált.

- Szépen berendezett fürdőszoba, rendezett dolgozószoba, nem úgy tűnik, mintha valakivel is gondja lett volna- diktálta a monológot a jegyző mellett álló úr.

- Itt valami hibázik- tárta szét a karját Miranda.

    Beléptek az utolsó szobába. Itt még nem járt senki. Az egyetlen olyan szoba volt, amelyben némi rendetlenség uralkodott. Miranda letérdelt és fölemelt egy üvegdarabkát. Betette a steril zacskóba majd a szeme elé tette.

- Nézd csak- tolta Cecily arca elé.

- Vér?- vizsgálta meg alaposabban társnője és körbenézett, honnan is származhat az üveg.

    Az asztal ketté repedt. Kiindulása pedig az egyik szöglet volt, melybe hiányzott egy darab. Miranda leguggolt, hogy szemügyre vegye.

- Egyértelmű, hogy az asztalsarok hiányzó darabja. El kell küldeni a laborba.

-Elintézem- vette ki a zacskót Cecily barátnője kezéből és kisétált.

      Miranda beljebb ment, de az ajtó hangos csapódása félbeszakította gondolatmenetét. A lámpa pislogott néhányat, majd elhalványult. A szoba nem borult teljes sötétségbe, hiszen a redőny félig fel volt húzva.

- Remek- morgott magában Miranda és a kapcsoló felé indult.

     A redőny hirtelen megmozdult, milliméterről milliméterre haladva ereszkedett, idegtépő nyöszörgés kíséretében.

    Andie az ajtó felé hátrált, míg a szeme hozzá nem szokott a sötéthez. A fal mintha megmozdult volna. A lány elkapta a kilincset, de az ajtó nem engedett. Mélyeket lélegzett, hogy valamelyest megnyugodjon, de amikor egy árnyék közeledett felé a falon, végleg az őrület határára került. Előkapta fegyverét és behajlította a térdét. Nem tudta, számítson-e közelharcra, ezért inkább hátát- immáron- a falnak támasztotta, az ajtó helyén.

    Ám egyre előrébb került. A fal is megmozdult mögötte. Az árny kilépett a falból. Miranda nem látta az arcát, de tudta, hogy itt az ideje, hogy segítségért kiáltson, ezzel még ő sem tud megbirkózni. A baj csak az volt, hogy egy árva hang sem hagyta el az ajkát, miközben az árny közelebb lépett.

- Úgyis tudod, hogy vége- suttogta.

        A falak visszaverték az ördögi hangot. Miranda lőtt, de a golyó áthatolt az árnyon és a falba fúródott. A sötét alak arcán gonosz vigyor jelent meg, majd egy lépéssel Miranda előtt termett. A lány előhúzta gumibotját, mely fegyvertára előtt lógott. Előre dőlt és szúrt. A bot áthaladt a testen, keze azonban megállt az erős mellkas előtt. Felnézett az arcra. Meglepetésként érte, amit látott. Az illető férfi volt, rövid haja az égnek állt. Szép metszésű ajka körül ördögi vigyor jelent meg, kivillantva jóval hegyesebb metszőfogait.

        Andie ajka szétnyílt és hangos sikoly hagyta el a száját.

      Az árny hirtelen megmerevedett. Arca eltorzult a fájdalomtól. Miranda nem értette, mi folyik itt, de kihasználta az alkalmat és körülnézett, merre lehet az ajtó. A túloldalon fény szűrődött be. Megkerülte a szenvedő lényt és óvatosan az ajtó felé osont. Még az út felénél sem járt, mikor a szobát egy erőteljes hang töltötte be.

- Nem!

   Nehéz lett volna eldönteni, melyiküknek szólt a figyelmeztetés. Egy másik árnyék jelent meg a szenvedő mellett. Odaállt elé és akkora erővel pofozta fel, hogy a férfi hanyatt vágódott a padló szőnyegen.

       Ebből következtetett, hogy a parancs nem neki szólt. Hamar az ajtóhoz ért, ám mielőtt kinyithatta volna, a szobában ismét világos lett. Mire visszafordult már csak az egyik férfi állt ott, aki nemrég érkezett. Sárga szemével Mirandát nézte, majd egy szempillantás alatt ő is eltűnt.

      Szívverése lassan visszaállt a normális ütemre. A kilincsért nyúlt és kinyitotta az ajtót. Kollégái csendben végezték munkájukat, nem vettek észre semmit az elmúlt pár perc leforgása alatt.

      A találkozó a rettenetes félelemmel Miranda titka maradt.