Második fejezet

Sziasztok!


Itt a második fejezet. Remélem ez is legalább annyira, ha nem jobban elnyeri a tetszéseteket. :)
Jó olvasást és komikat kérek!!

2. fejezet- Álmok

Edinburgh-napjainkban

     A taxi hangos kerékcsikorgással fékezett le a hatalmas bérház előtt. Miranda Reynolds bosszúsan nézett föl a tizedik emelet erkélyére. Mikor ideköltözött, jó testedzésnek tűnt minden nap felgyalogolni, ám napról napra egyre nagyobb szükség lett volna liftre, ami természetesen nem volt, emiatt sokszor a munkából is elkésett.

- Ez Edinburgh a XXI. században- sóhajtott megadóan. Kifizette a fuvart, és kedvtelenül kinyitotta az ajtót. Erős, dohos szag terjengett a fölszinten. A ház gondnoka hetente egyszer takarított ki és nem mutatott semmi érdeklősért az iránt, hogy többet szorgoskodjon a házban. A panaszos hangnemű leveleket másnap a kukában találták meg. Sokan azonban nem költöztek el, mert alacsony volt a lakbér és tűrhető a szobák kinézete.

    Azon gondolkozott, Sophia főzött-e vacsorát. Lakótársa kiváló szakács volt és egyben legjobb barátnője. Jelenleg nem dolgozott, egy hete kirúgták legújabb munkahelyéről. Ezen mosolyognia kellet. A világ legmakacsabb lánya volt, akit ismert. Miranda vigyorogva megcsóválta a fejét.

     Megérkezett a következő emeletre. Rettenetes hőség uralkodott a lépcsőházban. Felnézett az emeletet jelző számra: VI. Miranda sóhajtott egyet és letörölte a szemébe cseppenő izzadságcseppet. Szűk, térdig érő szoknyájában nehezen jutott feljebb.

***

     A kulcsot óvatosan bedugta a zárba és kettőt fordított rajta. Halkan kinyitotta az ajtót és bekiáltott:

- Sophie!

A konyhából edénycsörömpölés hallatszott, majd a jól ismert káromkodás.

- A francba! Nem tudsz halkabban bejönni?

- Bocsánat- sajnálkozott Miranda, de szemének csillogása másról árulkodott.- Hm, micsoda illatok terjengnek itt.

- Milyen napod volt?- érdeklődött Sophia, aki rövidnadrágban és sportmelltartóban rohangált és nem úgy tűnt mintha azonnal felszolgálni készülne a vacsorát.

- Fárasztó és éhes vagyok- panaszkodott és a sütő irányába fordult.

- Azt hiszed ezek után még vacsorát is adok neked?

- Naná- vigyorodott el Andie majd ledobta a táskáját, meglazította szoknyájának cipzárját és kigombolta blúzának legfelső gombját.- Hú, de meleg van itt.

- Elromlott a fűtés.

- Látom- nézett végig barátnője laza öltözetén.

- Azt is letehetnéd- mérte végig Sophie barátnője fegyvertartóját.

Miranda nagyot sóhajtott, majd hátranyúlt és kikapcsolta pisztolyának a szíját.

- Tudod, hogy nem szeretek fegyver nélkül lenni- nézett a lány megrovóan barátjára. Azonban azzal is tisztában volt, hogy nem könnyű egy rendőrrel együtt élni, még a tudat is szörnyű egyeseknek.

- Csodálkozom az öltözeteden- húzta fel a szemöldökét Sophia.

- Ja, hogy az- mérte végig magát a tükörben Miranda és elmosolyodott.- Ma csak megbeszélés volt és szerencsére nem is riasztottak minket. Nyugis nap volt.

- Nem tudok elképzelni egy nyugis napot a rendőrörsön.

Miranda lerúgta tűsarkúját és barátnője után futott, aki elindult a tűzhely felé.

- Úgy néz ki, hogy mégiscsak kapsz vacsorát.

- Ennek igazán örülök.

- Mondd csak, Andie, mi a helyzet Erickel?- vigyorgott gonoszan Sophia.

Miranda hangos sóhajjal ledobta magát a legközelebbi székre és megrántotta a vállát. Úgy tűnt barátnője értette, mit akar, mert nem kérdezett többet. Tudta, hogy egy rendőrnek nem könnyű párt találnia, még egy olyan lánynak sem, mint Miranda. Sophia végignézett legjobb barátnőjén és elmosolyodott. Csinos, húszas éveiben járó lány, aki ízlésesen öltözködik, hosszú vörös haját, munkába menet előtt gyorsan kontyba köti, otthon pedig leengedi. Most is azzal bajlódott, hogy kiszedje a csatot a hajából. Sophie kiszedte egy tányérba a levest és letette. Kihúzott egy fiókot, elővett két kanalat és az asztalra dobta őket.

- Te is eszel?- húzta fel Miranda a szemöldökét.

- Ma még nem ettem.

A lány csodálkozva felemelte a fejét, de rögtön le is hajtotta. Hisz’ jól tudta, hogy mit csinált barátnője. Valószínűleg megint a társkereső klub épületében üldögélt és próbált neki, Mirandának udvarlót találni.

- Mondtam, hogy azt hagyd abba- szólt mérgesen Andie.

- Nem értettem miről beszélsz- jött az ártatlan válasz. Miranda inkább megfogta a kanalat, mert attól félt, még véletlenül barátnőjére öntené a vizét.  Ám amikor a kanalat belemártotta a levesbe, émelygés tört rá. Hányingere lett. A kanál beleesett az ételbe. Miranda még látta, hogy Sophie mellé ugrik, majd elsötétült előtte a világ.

       

     Amint lehunyta a szemét, egy oszlopokkal teli csarnokba találta magát. Fegyvere után kapott, de csak az ingét tapintotta.

- A franba- morgott magában. Nem hitt a varázslatban, de nem tudta elképzelni hogyan került oda. Lassan megfordult. Egy kéz érintette meg a vállát. Megpördült és felemelte az öklét de csak a levegőbe bokszolt. Egy oszlop mögül megjelent egy köpenyes alak. Felemelte a karját és hátrahúzta szemébe lógó csuklyáját. Feltűnően szép férfiarc bukkant elő. Haja őszen lógott halántékára, szája sarkában mosoly bujkált, arca azonban rezzenéstelenül figyelte.

- Miranda- suttogta.

   A lány szólni akart, de a csarnok újra elfehéredett és ő a konyha kövén találta magát.

  Barátnője mellette térdelt, arca falfehér volt és őt pofozgatta.

- Na már- suhintott egyet Andie és felült.

Sophie megkönnyebbülten elnevette magát.

- Újra a régi. Nincs semmi baj? Tudod, ha pár perccel később ébredsz, talán már erre robogna egy mentőautó- intett neki.- Na de mi történt? Mert nem én mérgeztem meg a levest, az fix.

- Úgyse hinnéd el- próbált meg felállni a földről, de túl gyenge volt még. Tehetetlenül rogyott vissza.

- Csak lassan, hadnagy. Hadd segítsek- nyújtotta a kezét Sophie és átkarolta barátnője hátát.

   Bevezette a hálószobába és lefektette.

- Hozok vizes borogatást, addig gondolkozz azon, hogyan magyarázod a történteket.

- Te akarsz engem vallatni?- suttogta a lány és behunyta a szemét.

- Nem- nevette el magát Sophie,- az a te műfajod. Én csak kérdezgetnék.

   Miranda tudta, hogy nem kerülheti el sem azt, hogy barátnője gondoskodjon róla sem a kikérdezést. Lassan lehunyta a szemét és mély álomba merült. Sűrű köd vette körül, de látta, hogy két sötétbe burkolózott alak veszekszik. Nem tudta megláthatják-e, ezért csak annyira merészkedett közel, hogy hallja miről folyik a szó. Jobb oldalon egy fiatal férfi állt. Erős test alkata megfeszült. Szép metszésű ajkai haragosan húzódtak össze. A bal oldali ember ismerősnek tűnt neki. „Az előző látomásból.”- jött rá, mikor alaposabban megnézte.

- Nem hozhatod ide a lelkét!- csattant fel a fiatalember.

- Fiam,- tette kezét az ifjú vállára, majd nyugodt arccal folytatta.- Nem azért mentettelek meg, hogy szembeszállj felem. Itt mindenki felelősséggel tartozik a „párjának” és nekem. Mivel neked még nincs, tudod, mit jelent ez.

- Már hogyne tudnám- szűrte ki a foga között a szavakat az ifjú,fejet hajtott, majd megfordult és elviharzott.

   Miranda kinyitotta a szemét és megtörölte a homlokát. Felkattintotta a kislámpáját és látta, hogy barátnője oda készített neki egy pohár vizet. Nagyot kortyolt belőle, majd az éjjeli órára pillantott. 2:38. Lekapcsolta a lámpát, átfordult a másik oldalára és megpróbált újra elaludni.