Halihóó!

Itt a harmadik fejezet, ami egy kicsikét rövidre sikerült. :)
Jó olvasást és véleményeket szeretnék!

Harmadik fejezet

3.fejezet- Bosszús reggel

     Reggel kialvatlanul ébredt. Szemei alatt fekete karikák húzódtak. Tudta, hogy nem az ébresztő óra keltette fel. Valami csipogott a szoba végén. Miranda csodálkozva nézte a nadrágját.

- Szent szar!- pattant ki az ágyból és a csipogóért nyúlt.- Haló?

- Reynolds, mi van magával?- főnöke hangja meglepetésként érte.

- Nem szombat van? Azt hittem Bob helyettesít minket.

- Mr. Philips a pénteki tárgyalás után szabadságot vett ki. Collins nem szólt?

- Azt hiszem, elfelejtette megmemlíteni- kutatott Miranda a telefonja után.

Lenémítva találta, 12 nem fogadott hívással. Elhúzta a száját és megnézte kinek volt ilyen fontos, de a választ már sejtette. A készülék újra megrezdült: „Cecily” jelezte a képernyő.

- 20 perc és ott vagyok- szólt a csipogóba és kinyomta, majd megnyomta a zöld gombot a telefonon.

- Miranda, az istenit, végre felvetted- Cecily hangja mérgesen csengett.

- Te meg nem hívtad volna Sophiet, mi?

- Áh szóval már tudod mi a helyzet.- vigyorgott magában.- Egyébként ő sem veszi fel.

- A főnökasszony volt olyan kedves és tájékoztatott. Megyek, utánanézek.

- Negyed óra múlva ott vagyok érted. Kávé?

- Feketén, kösz.

    Miranda bontotta a vonalat, felvett egy köntöst és elindult a szomszédos szoba felé.

- Sophie!- kiabált a szoba ajtónál.- Bemegyek.

Lenyomta a kilincset de az ajtó nem mozdult. Odabent mozgolódás támadt.

- Sophie?

Ismét csend lett. Rosszat sejtett, így felemelte a lábát és berúgta az ajtót. A látvány nem volt túl nyerő.

- Jesszus.

- Andie?- Sopjia álmosan bukkant elő a takaró alól, meztelenül.

    Miranda eltakarta a szemét és sarkon fordult. A fürdőszobából egy srác lépett ki, dereka köré csavart törölközővel. Haja vizesen csillogott. A lány meglepődve nézett rajta végig.

- Eric?

- A francba, Andie. Én…- Eric mentegetőzni próbált.

- Mióta megy ez?- Miranda jéghideg hangja valósággal megfagyasztotta a levegőt.- A szentségit! Mióta csináljátok?

- Kérlek, ne kiabálj. Engedd, hogy megmagyarázzam- Sophie bűntudatosan nézett rá.

- Ezt nem kell magyarázni. Ez magától értetődik.

          

      Miranda megfordult, beviharzott a szobájába és becsapta maga mögött az ajtót. A kulcs a zárban volt, így ráfordította. Szekrénye alján ott lapult egy utazótáska. Kihúzta a fiókokat és az ágyra dobálta a legszükségesebb darabokat. Piperecuccot mindig tartott benne, annak alkalmára, ha ilyen sietősen kell távoznia. Pakolását hangos dörömbölés szakította félbe.

- Andie kérlek!- sírta barátnője a fal másik oldaláról.- Ha az ajtón keresztül is, de beszélgetni fogunk. Figyelj, az elején fogalmam sem volt róla, hogy ő az az Eric, akivel te találkoztál. Tegnap is voltam vele egy klubban, mikor te már aludtál. Akkor tudtam meg. Kérlek higgy nekem.

       Miranda végzett a pakolással. Kinyitotta az ajtót és a zokogó Sophie-val találta szemben magát. Tudta, hogy barátnője igazat mondd, legalább is szerette volna azt hinni, de büszkesége nagyobb volt annál, mintsem hogy ezt bevallja magának.

- Kérlek ne menj el- fogta meg Sophie a távozni készülő lány kezét.

- Cecily itt van értem. Munka van- megfordult és az előszoba felé indult. Az ajtóból visszanézett. Látta, hogy Eric barátnője mellé lép és átöleli.

- Néhány napig ne számíts rám- kiáltott vissza. Vigyázott ugyan, hogy hangja ne remegjen, Sophia azonban hallotta benne a fájdalmat és a haragot.

      Az adrenalin végigszáguldott Miranda ereiben és olyan erővel vágta be az ajtót, hogy majd’ kiszakadt, ajtófélfával együtt. Szaladni kezdett. Jólesett kettesével ugrálnia át a lépcsőfokokat. Még a nyolcadik emeleten sem járt, mikor megszólalt a telefonja.

- Két perc és lent vagyok- lihegte, majd letette.

 Még gyorsabban szedte a lábát. Majdnem összeütközött a szemben jövő nénivel.

- Eszement, vigyázzon- rikácsolta utána az idős hölgy.

    Kifulladva, összeborzolt hajjal érkezett le. Örömmel látta, hogy Cecily már a parkolóban áll. Odarobogott, kinyitotta a hátsó ajtót és bedobta a táskáját.

- Meg sem merem kérdezni- ült be Cecily a volán mögé.

- Helyes- dobta le magát Miranda az anyós ülésre- Viszont kérnék egy szívességet.

Társa kérdőn nézett rá, miközben beindította a motort.

- Pár napra odaköltözhetnék hozzád?

Cecily elnevette magát és odanyújtotta a kávét.

- Egy feltétellel.

- És pedig?

- Hallani akarom mi történt.

        Miranda megadóan sóhajtott. Gondolataikba merülve hagyták el a parkolóházat.

**************

Na hogy tetszik eddig a történet? Milyennek találjátok Mirandát és Sophiat? Mi a véleményetek a kapcsolatukról? Van valami elképzelésetek a folytatásról? :))

Második fejezet

Sziasztok!


Itt a második fejezet. Remélem ez is legalább annyira, ha nem jobban elnyeri a tetszéseteket. :)
Jó olvasást és komikat kérek!!

2. fejezet- Álmok

Edinburgh-napjainkban

     A taxi hangos kerékcsikorgással fékezett le a hatalmas bérház előtt. Miranda Reynolds bosszúsan nézett föl a tizedik emelet erkélyére. Mikor ideköltözött, jó testedzésnek tűnt minden nap felgyalogolni, ám napról napra egyre nagyobb szükség lett volna liftre, ami természetesen nem volt, emiatt sokszor a munkából is elkésett.

- Ez Edinburgh a XXI. században- sóhajtott megadóan. Kifizette a fuvart, és kedvtelenül kinyitotta az ajtót. Erős, dohos szag terjengett a fölszinten. A ház gondnoka hetente egyszer takarított ki és nem mutatott semmi érdeklősért az iránt, hogy többet szorgoskodjon a házban. A panaszos hangnemű leveleket másnap a kukában találták meg. Sokan azonban nem költöztek el, mert alacsony volt a lakbér és tűrhető a szobák kinézete.

    Azon gondolkozott, Sophia főzött-e vacsorát. Lakótársa kiváló szakács volt és egyben legjobb barátnője. Jelenleg nem dolgozott, egy hete kirúgták legújabb munkahelyéről. Ezen mosolyognia kellet. A világ legmakacsabb lánya volt, akit ismert. Miranda vigyorogva megcsóválta a fejét.

     Megérkezett a következő emeletre. Rettenetes hőség uralkodott a lépcsőházban. Felnézett az emeletet jelző számra: VI. Miranda sóhajtott egyet és letörölte a szemébe cseppenő izzadságcseppet. Szűk, térdig érő szoknyájában nehezen jutott feljebb.

***

     A kulcsot óvatosan bedugta a zárba és kettőt fordított rajta. Halkan kinyitotta az ajtót és bekiáltott:

- Sophie!

A konyhából edénycsörömpölés hallatszott, majd a jól ismert káromkodás.

- A francba! Nem tudsz halkabban bejönni?

- Bocsánat- sajnálkozott Miranda, de szemének csillogása másról árulkodott.- Hm, micsoda illatok terjengnek itt.

- Milyen napod volt?- érdeklődött Sophia, aki rövidnadrágban és sportmelltartóban rohangált és nem úgy tűnt mintha azonnal felszolgálni készülne a vacsorát.

- Fárasztó és éhes vagyok- panaszkodott és a sütő irányába fordult.

- Azt hiszed ezek után még vacsorát is adok neked?

- Naná- vigyorodott el Andie majd ledobta a táskáját, meglazította szoknyájának cipzárját és kigombolta blúzának legfelső gombját.- Hú, de meleg van itt.

- Elromlott a fűtés.

- Látom- nézett végig barátnője laza öltözetén.

- Azt is letehetnéd- mérte végig Sophie barátnője fegyvertartóját.

Miranda nagyot sóhajtott, majd hátranyúlt és kikapcsolta pisztolyának a szíját.

- Tudod, hogy nem szeretek fegyver nélkül lenni- nézett a lány megrovóan barátjára. Azonban azzal is tisztában volt, hogy nem könnyű egy rendőrrel együtt élni, még a tudat is szörnyű egyeseknek.

- Csodálkozom az öltözeteden- húzta fel a szemöldökét Sophia.

- Ja, hogy az- mérte végig magát a tükörben Miranda és elmosolyodott.- Ma csak megbeszélés volt és szerencsére nem is riasztottak minket. Nyugis nap volt.

- Nem tudok elképzelni egy nyugis napot a rendőrörsön.

Miranda lerúgta tűsarkúját és barátnője után futott, aki elindult a tűzhely felé.

- Úgy néz ki, hogy mégiscsak kapsz vacsorát.

- Ennek igazán örülök.

- Mondd csak, Andie, mi a helyzet Erickel?- vigyorgott gonoszan Sophia.

Miranda hangos sóhajjal ledobta magát a legközelebbi székre és megrántotta a vállát. Úgy tűnt barátnője értette, mit akar, mert nem kérdezett többet. Tudta, hogy egy rendőrnek nem könnyű párt találnia, még egy olyan lánynak sem, mint Miranda. Sophia végignézett legjobb barátnőjén és elmosolyodott. Csinos, húszas éveiben járó lány, aki ízlésesen öltözködik, hosszú vörös haját, munkába menet előtt gyorsan kontyba köti, otthon pedig leengedi. Most is azzal bajlódott, hogy kiszedje a csatot a hajából. Sophie kiszedte egy tányérba a levest és letette. Kihúzott egy fiókot, elővett két kanalat és az asztalra dobta őket.

- Te is eszel?- húzta fel Miranda a szemöldökét.

- Ma még nem ettem.

A lány csodálkozva felemelte a fejét, de rögtön le is hajtotta. Hisz’ jól tudta, hogy mit csinált barátnője. Valószínűleg megint a társkereső klub épületében üldögélt és próbált neki, Mirandának udvarlót találni.

- Mondtam, hogy azt hagyd abba- szólt mérgesen Andie.

- Nem értettem miről beszélsz- jött az ártatlan válasz. Miranda inkább megfogta a kanalat, mert attól félt, még véletlenül barátnőjére öntené a vizét.  Ám amikor a kanalat belemártotta a levesbe, émelygés tört rá. Hányingere lett. A kanál beleesett az ételbe. Miranda még látta, hogy Sophie mellé ugrik, majd elsötétült előtte a világ.

       

     Amint lehunyta a szemét, egy oszlopokkal teli csarnokba találta magát. Fegyvere után kapott, de csak az ingét tapintotta.

- A franba- morgott magában. Nem hitt a varázslatban, de nem tudta elképzelni hogyan került oda. Lassan megfordult. Egy kéz érintette meg a vállát. Megpördült és felemelte az öklét de csak a levegőbe bokszolt. Egy oszlop mögül megjelent egy köpenyes alak. Felemelte a karját és hátrahúzta szemébe lógó csuklyáját. Feltűnően szép férfiarc bukkant elő. Haja őszen lógott halántékára, szája sarkában mosoly bujkált, arca azonban rezzenéstelenül figyelte.

- Miranda- suttogta.

   A lány szólni akart, de a csarnok újra elfehéredett és ő a konyha kövén találta magát.

  Barátnője mellette térdelt, arca falfehér volt és őt pofozgatta.

- Na már- suhintott egyet Andie és felült.

Sophie megkönnyebbülten elnevette magát.

- Újra a régi. Nincs semmi baj? Tudod, ha pár perccel később ébredsz, talán már erre robogna egy mentőautó- intett neki.- Na de mi történt? Mert nem én mérgeztem meg a levest, az fix.

- Úgyse hinnéd el- próbált meg felállni a földről, de túl gyenge volt még. Tehetetlenül rogyott vissza.

- Csak lassan, hadnagy. Hadd segítsek- nyújtotta a kezét Sophie és átkarolta barátnője hátát.

   Bevezette a hálószobába és lefektette.

- Hozok vizes borogatást, addig gondolkozz azon, hogyan magyarázod a történteket.

- Te akarsz engem vallatni?- suttogta a lány és behunyta a szemét.

- Nem- nevette el magát Sophie,- az a te műfajod. Én csak kérdezgetnék.

   Miranda tudta, hogy nem kerülheti el sem azt, hogy barátnője gondoskodjon róla sem a kikérdezést. Lassan lehunyta a szemét és mély álomba merült. Sűrű köd vette körül, de látta, hogy két sötétbe burkolózott alak veszekszik. Nem tudta megláthatják-e, ezért csak annyira merészkedett közel, hogy hallja miről folyik a szó. Jobb oldalon egy fiatal férfi állt. Erős test alkata megfeszült. Szép metszésű ajkai haragosan húzódtak össze. A bal oldali ember ismerősnek tűnt neki. „Az előző látomásból.”- jött rá, mikor alaposabban megnézte.

- Nem hozhatod ide a lelkét!- csattant fel a fiatalember.

- Fiam,- tette kezét az ifjú vállára, majd nyugodt arccal folytatta.- Nem azért mentettelek meg, hogy szembeszállj felem. Itt mindenki felelősséggel tartozik a „párjának” és nekem. Mivel neked még nincs, tudod, mit jelent ez.

- Már hogyne tudnám- szűrte ki a foga között a szavakat az ifjú,fejet hajtott, majd megfordult és elviharzott.

   Miranda kinyitotta a szemét és megtörölte a homlokát. Felkattintotta a kislámpáját és látta, hogy barátnője oda készített neki egy pohár vizet. Nagyot kortyolt belőle, majd az éjjeli órára pillantott. 2:38. Lekapcsolta a lámpát, átfordult a másik oldalára és megpróbált újra elaludni.