2016. október 31., hétfő

8.fejezet

Sziasztok! 
 Íme, meghoztam visszatérésem első, és a történet legújabb fejezetét. 
Egy ideje már nem írtam, ezért lehet lesz, aki úgy gondolja, hogy jót tett a visszatérés, de persze olyan is lehet, aki szerint elfelejtettem írni. Mindezek mellett azonban a saját és azon emberek szórakoztatása céljából írtam, akik még szívesen olvasnák ezt a kis szösszenetet. 
 Úgyhogy jó szórakozást mindenkinek! :)


8.fejezet –Minden kezdet nehéz



 
      
     Hallottam a kiabálást. Azonnal felismertem Miranda hangját. Még nem a lépcsőházba mentem, hanem beléptem a közeli virágüzlet ajtaján, emberi alakban. Olyankor mindenki lát. Míg fönt voltam, rájöttem, ahhoz, hogy együtt működjünk a makacs lánnyal, be kell vetnem a vonzerőm. Vettem egy szál rózsát és azzal indultam fel a lépcsőn, gyalog. 
       Gyorsan haladtam és közben azon gondolkodtam, vajon elég vagyok-e ahhoz, hogy teljesítsem a küldetésem. Mivel nem tette jó benyomást első látásra, bár abban sem voltam teljesen biztos, hogy Miranda emlékszik arra az egy momentumra az ájulása ellőt, arra azonban rájöttem, hogy az „első pillantásra szerelmes az angyalba” duma nála nem működik.
           Megálltam a második emeleti lépcsőfordulóban és egy ideig csak hallgattam a veszekedést. Nem akartam belekeveredni, ezért inkább leraktam a virágot a padlóra, átportáltam a lakásba és csendben leültem az ágyára. Egy percig bírtam a várakozást, aztán fel-alá sétáltam, hangtalanul és immár láthatatlanul.
             Éreztem a mellkasomban Miranda haragját és fájdalmát, de nem tettem semmit. Akartam, de hagynom kellett őt dönteni, erős volt és nekem az a dolgom, hogy segítsem. Bár ez a fajta segítség volt a legnehezebb számomra. 
       Hangos, gyors léptek zaja szakította félbe gondolatmenetemet. Miranda kivágta az ajtót, kipirult arccal ledobta magát az ágyra és, mint egy durcás kislány, magára húzta a takarót.
           Szótlanul felemeltem a kezem az ablak mellett állva és elfordítottam a kulcsot a zárban egyetlen ujjmozdulattal.  Halk kattanás volt, a vörös lobonc azonban kibukkant az ágynemű halomból. 
        Számítanom kellett volna rá, tényleg, de az, amivel szembetaláltam magam … Miranda haja összekócolódott, arcán a világ minden mérge tükröződött.
- És, amikor azt hiszem, ez a nap már nem lehet rosszabb… megjelensz te…- Andie zöld szeme egyenesen rám nézett.
- Segíthetek? 
     Erre valószínűleg nem számított, mert egy egészen kicsit megbillentette a fejét és enyhén felhúzta a szemöldökét.
 - Tudom, hogy nem volt illendő a bemutatkozásom, ezért kérlek, engedd meg, hogy most pótoljam. A nevem Edric de Vaux. Franciaországból származom, ezer… már élek egy ideje. Őszintén, én csak segíteni akarok neked.- olyan gyorsan eldaráltam, attól tartva, hogy közbevág, hogy abban sem voltam biztos, megértette-e a mondandóm.
- Nincs se energiám, se kedvem ezt az egészet felfogni, de kérlek ó nagy akármicsoda, aki csak úgy jár kel a házamban, bármilyen engedély nélkül. 
     Voltam elég okos ahhoz, hogy nem szóltam bele, pedig jelenleg Cecily házát használta. Óvatosan közelebb léptem és leültem az ágy szélére. Előre nyúltam, megfogtam a kezét és bele sugároztam minden nyugalmam. Meleg áradt szét a tenyeremben és ujjbegyeimben, ahogy lassan körözve simogattam a kézfejét. Úgy tűnt hatásos volt, mert lélegzete lelassult, tekintete megnyugodott. 
 - Még nem tudom, miért látsz engem, amikor nem kéne. Találtam valakit, aki segíthet, de bíznod kell bennem. Továbbra is láthatóvá fogom magam tenni, így mindenki más, Cecily, Shopie, is látni fog.
        Csak nézett rám, mintha az, amit mondok belefojtotta volna a szót, így hát folytattam.
  - Minden forrásommal a rendelkezésedre állok. Ezen felül pedig meg akarlak ismerni, hiszen sok időt fogunk együtt tölteni. 
 - Az jó volna. – az ajkai körül játszó apró mosoly jelentette azt az édes megnyugvást, ami abban a pillanatban szétáradt a testemben. 
     Biztatóan megszorítottam a kezét, amit még mindig fogtam, önkéntelenül is. Tudtam, hogy megtettem az együttműködéshez szükséges első lépést és ez elégedettséggel töltött el.

2016. október 23., vasárnap

Felmérés


Sziasztok! :)


Tudom, rengeteg idő telt el azóta, hogy folytattam volna az írást, erre nincs más mentségem, csak maga az élet pörgése. Sok mindenen vagyok túl, de az idő úgy hozta, hogy visszatekintettem ide és megrohantak az emlékek, milyen jó volt írni, megosztani és visszajelzéseket kapni Tőletek! Épp ezért, most egy kicsit kíváncsiskodnék arra vonatkozóan, hogy érdemes lenne-e visszaülnöm a füzethez és újra írni. Kérlek Titeket, ha a jövőben felnéznétek az oldalra olvasni, akkor jelezzétek nekem, akár kommentben, akár e-mailen keresztül, én pedig minden tőlem telhetőt megteszek, hogy újra megtiszteljetek a jelenlétetekkel! :)

xoxo
Violet